A fizetendő iparűzési adóelőleg is felezhető, ehhez mindössze egy egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani február 25-ig az adóhivatalhoz.

Szerdáig az érintett kkv-k jelentős többsége, mintegy 340 ezer vállalkozás, el is küldte az erről szóló nyilatkozatát - tájékoztatta az MTI-t pénteken Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

    A gazdaság újraindításának egyik lényeges eleme az, hogy idén a koronavírus-járvány miatt a kis- és középvállalkozások (kkv) helyi iparűzési adójának (hipa) maximális mértéke a felére csökken, azaz egy százaléknál nem lehet magasabb. 2021-ben a változtatás nyomán százötvenmilliárd forint maradhat a kisebb vállalkozásoknál - emlékeztetett az államtitkár.
    Hozzátette: a felére csökkentett adómérték már a 2021-ben fizetendő iparűzési adóelőleg fizetésénél is alkalmazható, ám ennek az adókönnyítésnek az igénybevételéhez a vállalkozónak 2021. február 25-ig be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az összes helyi adótörvény szerinti telephelyét, és nyilatkoznia kell a jogosultság fennállásáról, így többek között arról is, hogy kkv-nak minősül. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni, így például a hipában egyszerűsített adómegállapítást választó katásokat (kisadózó vállalkozások tételes adója), akik két részletben fizetnek adót, és a jogelőd nélkül kezdő vállalkozókat.
    A 2021. február 25-ig esedékes elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges; az egy százalékos iparűzési adó mérték alkalmazásához nem - hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: az alacsonyabb adómérték automatikusan jár a kkv-éknak, így 2021-re vonatkozóan minden érintett a felére csökkentett, legfeljebb egy százalékos mértékű adót fogja majd megfizetni 2022. május 31-én.
    Egyre erősebb az adótudatosság a kkv-k körében is - szögezte le az államtitkár. Ritka az, amikor több mint egy héttel a lejáró határidő előtt az érintettek jelentős része teljesíti az előírt adókötelezettséget. Kiemelkedő eredmény az, hogy február 17-ig már mintegy 340 ezer vállalkozás nyilatkozott - összegezte az államtitkár, hozzátéve, hogy ez a vállalkozások mellett az adózási szakemberek érdeme is.
    Izer Norbert kitért arra is, hogy egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de a nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem "csoportszinten" értelmezendő.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...
Január 18-án 10 órakor kezdődnek a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János...
Sikerrel zárult a gazdaságpolitikáról szóló, 14. nemzeti konzultáció, amelyre 1 350 690 válasz érkezett. A 11 kérdésre elsöprő többségben, 95-99 százalék közötti arányban a kormány javaslatait...
Két lépésben megduplázza a családi adókedvezményt a kormány 2026. január 1-ig – közölte a kulturális és innovációs miniszter kedden a közösségi oldalára feltett videóban.

A címlapról

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.