Ízelítő a 2024-es listából: mohácsi busójárás idén sem okoz csalódást. Lesz busófelvonulás, néptánc-bemutatók, népdaléneklési verseny, kézműves vásár, koncertek és maszkfaragás is. 2. Hollókői Húsvéti Fesztivál (Hollókő, március 30-április 1.): A Hollókői Húsvéti Fesztiválon „nő nem marad szárazon” – ahogy a rendezvény szlogenje szól, és valóban! Évente több ezer ember látogat ebbe a kis faluba, hogy a magyar húsvéti tradíciókat megismerje és átélje. Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak feledhetetlen élményeket Hollókőn. 3. Városligeti majális (Budapest, május 1.): Ahogy évtizedek óta mindig, most is rengeteg lehetőség lesz a főváros legnagyobb közparkjában. Gyerekprogramok, koncertek, klasszikus vurstli, csónakázás és vízibiciklizés várja azokat, akik ezen a szerdai munkaszüneti napon egy kicsit kikapcsolódnának. 4. Tour de Hongrie (május 8-12.): A Magyar Kerékpáros Körverseny idén is ötnapos lesz, a profi, nemzetközi versenyre az egész világból érkeznek kerékpárversenyzők. A Tour de Hongrie a csodás magyar tájnak köszönhetően minden évben nagyon látványos viadal. 5. Coldplay koncert (Budapest, június 16., 18., 19.): A brit rockzenekar 2024-ben egymás után három koncertet is ad a Puskás Arénában. A Music Of The Spheres World Tour keretén belül rendezett koncertekre 20 ezer és 54 ezer forint közöttiek a jegyárak. 6. Művészetek Völgye (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, július 19-27.): A 33. Művészetek Völgye ezúttal is három helyszínen várja azokat, akik családias környezetben, de a fesztiválok minden előnyét élvezve szeretnének kikapcsolódni. Legyen szó bármilyen művészeti- vagy éppen zenei műfajról, a tíznapos fesztiválon, mindenki talál kedvére való programot. Idén biztosan fellép a Bagossy Brothers Company, a Parno Graszt, az Elefánt, a 30Y, Beton.Hofi, a Bëlga és a Punnany Massif is. 7. Strandok éjszakája (július 27.): Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a magyar fürdők és strandok éjszakáját. Az esemény célja, hogy megismertesse a külföldi és belföldi turistákkal a hazai fürdőkultúrát. A fürdők éjszakáján hosszabb nyitvatartás, programok, kedvezmények várnak minden érdeklődőt az ország több tucat fürdőjében. 8. Sziget Fesztivál (Budapest, augusztus 7-12.): „A Sziget az a hely, ahol mindent szabad, de semmi nem kötelező.” – több mint 30 éve ezzel a szlogennel indult a fesztivál és még ma is ezt a szabadságot keresi évente több százezer látogató. Idén biztosan fellép a Szigeten például Sam Smith, Martin Garrix, Stormzy és az Artbat, de a fellépők listája folyamatosan frissül. 9. Forma-1-es Magyar Nagydíj (Mogyoród, július 19-21.): A hazai Forma–1-es versenyen 70 kört kell menniük a pilótáknak, a dobogósok és a csapatgyőztesek pedig Herendi vagy Hollóházi porcelánkupákat és tálat kapnak a verseny végén. Sok versenyző szerint a miénk a legjobb, leglendületesebb Formula–1-es pálya a világon. 10. Budapesti Borfesztivál (Budapest, szeptember 12-15.): Impozáns helyen, a Budai várban rendezik meg minden évben a szüreti időszak legnevesebb borfesztiválját. A borok szerelmesei idén is elismert hazai borászatok változatos bor- és pezsgőkínálatát kóstolhatják meg. A Gourmet udvarban pedig prémium minőségű ételek és fantasztikus fogások színes választékából szemezgethetünk.
1. Mohácsi busójárás (Mohács, február 8-13.): A hatnapos télűző fesztiválon általában legalább annyi külföldi megfordul, mint hazai nézelődő. AEzek a programok vonzzák majd idén a legtöbb turistát
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események

Blogajánló
- Felháborító: „inflációkövető” áremelések, stagnáló bérek
- Te is sokat iszol esténként?
- Milyen vezeték nélküli fülhallgatót válasszak? Egy kis útmutató
- Digitális állampolgárság: kihívások és aggályok
- Tippek másnaposság esetére
- Inflációkövető adózás: A magyar gazdaság újabb terhe vagy igazságtalan sarc?
- Miért nem fogják betiltani a TikTokot az USA-ban?
- Autópálya-matrica: kevesebb szolgáltatás ugyanolyan drágán
- Erkölcstelen mértékű adók?
- LIDL - egy bolt mélyrepülése
A Budapest rovat további hírei
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben...
Összehangolt uniós fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a mobil és online játékok piacán – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
A címlapról
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.