A világon összesen közel 60 millió ember golfozik, ehhez képest Magyarországon elég szerény számról beszélhetünk. Ennek egyik oka, hogy számos tévhit él az emberek fejében a sporttal kapcsolatban.

Azt gondoljuk, ez egy drága sport, főként gazdag idős férfiak játsszák és sokan megkérdőjelezik azt is, hogy sport-e egyáltalán. TOP 10-es összeállításunkban ezeket a tévhiteket szeretnénk eloszlatni, bízva abban, hogy minél többen golfütőt ragadnak a jövőben.

 
1. A golfozás drága sport, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak
Magyarországon összesen 1.500 regisztrált golfozó van. Ezzel szemben közel 550.000 síelő. Márpedig a golf nem drágább a síelésnél. Mind a két sportnál szükséges az elején beruházni a felszerelésbe, itt is vannak drágább, olcsóbb szettek és ugyanúgy lehet használtan is vásárolni. A golfoktatás és a pályabérlet a síoktatás és síbérlethez hasonló árakon érhető el, és egy jó pályához nem is kell külföldre menni, hiszen itthon is találunk nemzetközi színvonalú pályákat. A Zala Springs Golf Resortban ezer forinttól már el lehet kezdeni ismerkedni a játékkal, hiszen ennyiért kaphatunk egy kosár labdát és ütőt, amivel ütögethetünk a gyakorlópályán.
TIPP: A kezdeti költségeket növeli a rengeteg elvesztett labda, de ha valaki spórolni szeretne a pálya erdeiben és tavaiban is sokat találhatunk. A gyakorlottak már tudják, hogy a pályafelügyelőtől is kedvezményesen lehet használt labdát vásárolni.

2. A golf az idősek sportja
Tény, hogy a golfozás kortól független, hiszen 80 évesek is játsszák, de nagyon sok országban, mint például Amerikában, a fiatalok közt is nagy népszerűségnek örvend. Csoportosan együtt tudnak játszani, kint vannak a természetben és nem mellesleg lehetőség van közben iszogatni, enni vagy szivarozni is. A golfpályák többségén van büfékocsi, ami körbe jár, de mi is vihetünk magunkkal néhány üveg sört vagy akár pezsgőt!

3. Magányos sport
Természetesen van lehetőség egyedül is kimenni a pályára ütögetni, de nem ez a jellemző. Egy amerikai mondás szerint: „A legjobb üzletek a golfpályán köttetnek.” A játékosok általában 4 fős csapatokban mennek játszani, ez állhat ismerős emberekből, összeszokott párokból, de gyakran előfordul az is, hogy ismeretlen emberek kerülnek össze, mely remek alkalmat nyújt új, értékes kapcsolatok kialakítására.

4. Nem is igazi sport
Ez a tévhit akkor dőlt meg számomra, mikor először kimentem játszani és másnap olyan helyen is fájt, ahol korábban azt sem tudtam, hogy izom létezhet. Tanulmányok szerint a golf swing – maga az ütés - az egyik legösszetettebb mozgás a sportok közül. Szakemberek szerint egy pontos ütéshez több száz dologra kell a játékosnak egyidejűleg figyelnie - az egyensúlyra, tartó izmokra, vállra, csípőre. Egy atlétikában olimpiai bajnok játékos mondta élete első 18 lyukas pályája végig játszása után, hogy nehezebb volt, mint bármelyik atlétikai edzés, amin valaha részt vett.

5. A golfosok csak gyalogolnak
Churchill híres mondása: „A golf a nyugodt séta halálos ellensége.” Játék közben annyira az ütésekre és a labdára koncentrálunk, hogy észre sem vesszük, ahogyan legyalogolunk 9 kilométert. További jó hír, hogy volt egy svéd kutatás, mely szerint a golfozás 5 évvel hosszabbítja meg életünket.
Mindemellett a golfozás mentálisan is fáraszt. A sikerhez 90%-ban fejben kell ott lenni. Olvasni a greent, figyelni a pályát, az ütőválasztást, pályakialakítást, hogy elkerüljük a bunkereket. Választani, hogy milyen ütéstechnikát használjunk. A swingnél a legapróbb mozdulatok is számítanak. Lehet valaki profi golfozó, de ha bal lábbal kell fel, nem tud koncentrálni, akkor könnyen lehet sikertelen a játék is.
Ha valaki szeretne jól teljesíteni a golfban, akkor a jelenben kell lenni, nem a múltban, nem a jövőben, hasonlóan, mint az életben.

6. Semmi változatosság nincs benne
Kevésbé kötött formája a golfnak a Texas Scramble, ahol a csapattársakkal együttműködve kell minél jobb eredményt elérni. Az egyik legelterjedtebb forma a stroke play, ahol a cél, hogy minél kevesebb ütésből végig vigyük a pályát. Egy 18 lyukas pálya esetén, profi szinten 72 ütés vagy annál kevesebb, egy hobbi golfozó kb. 100 ütésből tudja teljesíteni. További lehetőség a speed golf, ahol a lényeg, hogy minél gyorsabban teljesítsük a szakaszt, vagy az 1 ütős kihívás, ahol csak egy ütőt lehet használni játék közben. Új izgalmas forma a strip golf, melyben, ha rosszul ütünk le kell vetni egy ruhadarabot.

7. Mindig csöndben kell lenni játék közben
A golfozás etikettjéhez hozzátartozik, hogy a golfpályán mérsékelt hangerőn kommunikálunk és elütés közben csöndben vagyunk, hogy ne zavarjuk golfozó társainkat a koncentrálásban. Azonban van egy ezzel ellentétes formája is a játéknak, a „long drive” amikor is dübörgő zene szól az elütések közben is. Ebben a műfajban a játékosok akár 360-380 métereket is tudnak ütni és igazából egy nagy buli az egész verseny.

8. Nincs benne semmi izgalom, rizikó
Elsőre tényleg azt gondolhatjuk, hogy ez egy nyugodt kikapcsolódás. Azonban játék során izgalmas, sőt stresszes is lehet, hogy össze tudjunk hozni egy-egy jobb ütést. Vagy épp az ellenkezője. A „hole in one” amikor egy ütésből lyukba találunk, ez esetben mindenkit kötelesek vagyunk a klubházban meghívni egy kör italra. Magyarországon ez általában nem jelent tömegeket, de Amerikában külön biztosítás van rá, hogy ha valaki „hole in one”-t üt, akkor ne terhelje meg annyira a bankszámláját a buli.

9. Csak férfiak játszanak
A golfozók 70%-a férfi, azonban ez nem jelenti azt, hogy csak a férfiak sportja. A legismertebb és eredményesebb magyar golfozó is egy hölgy, Lajtai-Rózsa Csilla. Vannak női golfszövetségek, saját versennyel és a Zala Springs női golfcsapata is idén alakult meg. A sport külön vonzereje lehet a hölgyek számára, a csinos golf szettek széles választéka. Nem mellesleg a világ egyik legismertebb férfija is golfozó: Tiger Woods.

10. Kezdők és félprofik könnyen játszhatnak együtt
A handicap rendszernek köszönhetően a különböző szintű játékosok könnyedén össze tudják hasonlítani tudásukat. Így kezdőként is versenybe szállhatunk profikkal, félprofikkal szemben is. Egy játékos ugyanis nem a másik ember ellen küzd, hanem a pályát, pontosabban a pálya tervezőjét kell legyőznie!

Plusz egy tipp: Ha már végeztél a cikkel és még mindig unatkozol munka közben, keress rá Youtube-on vicces golfkocsis videókra (golf car accidents). Íme egy példa:

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.