Budapest, te drága!

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Mivel egyre népszerűbb a török riviéra, az utazási iroda 2025 nyarától sűríti ide induló charter járatait. Budapestről heti három (szerda, szombat, vasárnap) közvetlen járat indul Törökországba, míg a járatsűrítésnek köszönhetően, Debrecenből hetente egyszer (vasárnaponként) száll majd fel repülő antalyai úti céllal. Így a Hajdúságban, illetve annak közelében élők az utazás kezdőpontját még inkább saját igényeikhez igazíthatják.
Azt már csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a törökországi türkiz tengerpartnak is nevezett térség minden idelátogatónak tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt történelmi és kulturális látnivalóival, utánozhatatlan gasztronómiájával, lenyűgöző természeti szépségeivel és minden igényt kielégítő szállodáival.
Akik Horvátországot, Szlovéniát és Görögországot már oda-vissza ismerik és valami újszerű nyaralásra vágynak, azoknak érdemes az albán riviérát, Durrest és Golemet választaniuk, ahol 40 kilométernyi, hegyekkel ölelt kristálytiszta vizű tengerpart vár a turistákra. Aki kellőképpen feltöltődött a strandokon vagy a jóval intimebb pihenést nyújtó öblökben, kirándulást tehet az 1010 hektáron elterülő Llogarai Nemzeti Parkban, vagy meglátogathatja a környék legismertebb ortodox templomait.
A felmérések szerint egyre többen választanak egzotikus, nem a mainstream úti célok között nyilvántartott nyaralási célpontokat. Európában az egyik ilyen felfedezésre váró fehér folt Albánia. A repülővel útrakelőknek idén nyártól még könnyebb lesz Tiranába eljutni, hiszen Budapestről hetente két (hétfő és csütörtök), Debrecenből heti egy (hétfőnként) közvetlen charter járat indul Albánia fővárosába, hogy a kilencven perces repülés után gépünk már a fővárostól 20 km-re fekvő (albán származása okán Teréz anyáról elnevezett) reptéren landoljon.


- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Javában tombol az influenzajárvány, rengetegen szenvednek szezonális légúti betegségben. A szakértő szerint ebben az időszakban különösen fontos rendben tartani a bélflórát, mert az kedvezően hat az immunrendszerre is, elősegíti a gyógyulást és megelőzheti az újabb megfertőződést, a szövődményeket. Ennek érdekében érdemes olyan terméket választani, amelyben egyszerre van jelen akár 7 különböző jótékony baktériumtörzs és ezek táptalaja. Neve is van azoknak a készítményeknek, amelyek pro- és prebiotikumot is tartalmaznak: ezek a szimbiotikumok.
Amikor a bélflóra egyensúlya megbomlik és a jótékony baktériumok helyett a kórokozók kerülnek túlsúlyba, annak negatív következményei lehetnek: a hasmenéstől, az anyagcsere-betegségeken át, a gyakoribbá váló légúti fertőzésekig terjedhet a panaszok sora. A légúti fertőzések is ritkábbak, ha valakinek rendben van a bélflórája, kisebb az elhízás esélye, sőt a mentális állapotnál és az alvászavaroknál is bizonyítottan kimutatták a bélflóra állapotának hatását. Ezért is fontos támogatni a bélflórát abban, hogy biztosítsa a szervezet ideális működését.
„Talán már alapvetéssé vált a köztudatban, hogy antibiotikumos kezelés mellett probiotikumra is szükség van, hogy elkerülhető legyen a hasmenés, de emellett számos más esetben is rendkívül hasznosak a kívülről bevitt jótékony baktériumok” – hívta fel a figyelmet dr. Budai Marianna szakgyógyszerész. „Bármilyen fertőzés esetén fontos az alkalmazásuk, mert a kórokozó baktériumok, vírusok legyengítik a szervezetet. Emellett, a mentális stressz miatt vagy gyógyszeralkalmazás mellékhatásaként is megváltozhat a bérflóra, így például gombaellenes gyógyszer, gyomorsavcsökkentő esetén is érdemes a probiotikumok használatára gondolni” - sorolta a szakértő.
A prebiotikumok olyan anyagok, amelyek egyedi változásokat idéznek elő a bélflóra összetételében és a bélben élő baktériumok aktivitásában, egyfajta táptalajt jelentenek bizonyos jótékony baktériumok számára, ilyen módon kedvezően hatnak az emberi szervezetre. A szakértő felhívta a figyelmet olyan vizsgálatokokra, amelyek eredménye szerint a probiotikum és a prebiotikum együttes adagolása kedvezőbb hatású, mintha külön-külön alkalmaznák a pro- vagy a prebiotikumot.
„Megismerve azt, hogy milyen előnyöket kínál a pro- és prebiotikumok együttes alkalmazása, a szakemberek bevezettek egy új elnevezést azokra a termékekre, amelyek mindkét típusú összetevőt tartalmazzák, ez a szimbiotikum” - ismertette dr. Budai Marianna. „A szimbiotikumok tehát egyaránt tartalmaznak pro- és prebiotikumot, ilyen módon kínálva az együttes adagolás előnyeit” – tette hozzá.
„Az élőflórás termékek, kefirek, joghurtok, az erjesztett termékek, például a savanyúkáposzta, illetve a rostos tápanyagok, zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű termékek, szintén jó táptalajt biztosítanak a hasznos baktériumok számára, de vannak olyan időszakok, amikor kevésbé tudunk hozzájutni ezekhez. Ilyenkor is jó szívvel fordulhatunk a szimbiotikumok felé” – javasolta a szakgyógyszerész.


Dupla teltház előtt léptek fel gitárvirtuózok
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Két teltházas előadással nyűgözte le pénteken az Erkel Színház közönségét a Palladio Orchestra. Az egyedülálló produkcióban 7 gitárvirtuóz, vonósnégyes, dobos és ütőhangszeres játszott egyszerre a színpadon, Vivalditól az AC/DC-n át a Gipsy Kings-ig számtalan szerző és előadó dalai szerepeltek a repertoárban, különleges feldolgozásban, lélegzetelállító látványvilággal.
A közönség soraiban jelen voltak a szakma legismertebb képviselői is, akik szintén hatalmas lelkesedéssel nyilatkoztak az élményről.
„Óriási elismerés számunkra, hogy a koncert után folyamatosan érkeztek a gratulációk a szakmabeliektől is. Dicsérték többek között az egyedi hangzásvilágot, a profi előadást, a szólisták virtuózitását” – számolt be a sikerről Csapó Ádám, a Palladio Orchestra producere és az előadás rendezője.
A közönség soraiban az egészen fiataloktól kezdve, a legidősebb korosztály is képviseltette magát. A klasszikus zene kedvelői ugyanúgy megtalálták a leginkább nekik szóló zenei világot, mint a modern filmzenék rajongói, vagy éppen a rockzene szerelmesei. A gitárosok Beethoven műveitől a Csillagok háborúja főtémájáig, Brahms legszebb dallamaitól a James Bond filmek ikonikus zenéjéig, még Michael Jackson slágereit is újragondolták. A produkció háttérmunkáltatait közel 70 fős stáb biztosította.
Az Erkel Színházban bemutatott gitárshow minden várakozást felülmúlt, amit a közönség lelkesedése is tükrözött. A nézők szerint a produkció egyszerre volt „fenomenális zenei élmény” és „világszínvonalú koncert”.
„Szinte extázisban ünnepelte a közönség a zenekart, percekig tartó álló tapssal hálálták meg az élmény” - tette hozzá a producer. „Az előadásokra két és fél hónap alatt elfogytak a jegyek, ha lett volna még egy harmadik előadás is, minden bizonnyal az is megtelt volna, akkora volt az érdeklődés. Úgy érzem, csaknem 4 ezer ember nem téved!” – mondta Csapó Ádám.

Vasárnap indul a Házasság Hete
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Általános tendencia, hogy csökken a házasságok száma. Mindezekkel együtt az is jellemző, hogy emelkedik a válások száma. A párok átlagosan 14 év után bontják fel a házasságot, 42-45 éves korukban.
A kérdés különösen átgondolandó annak tudatában, hogy sokan házasság helyett élettársi kapcsolatban élnek, mondván, nem kell nekik a „papír”. Ám a párkapcsolat nem (csak) attól válik házassággá, hogy egy nő és egy férfi az anyakönyvvezető előtt kimondja szándékát, hiszen ez csak jogi értelemben házasság.
„Úgy gondolom, téves gondolat, hogy a házasság nem korszerű. Inkább mi változtunk, mi adjuk fel hamarabb” - figyelmeztetett Tóth Mihály, családos diakónus, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze. Úgy tapasztalja, hogy egyre kevésbé készülnek fel a házasulandók a közös életre, ennek pedig később negatív hatásai lehetnek.
„Sokszor hallom, hogy a házasság intézményében nem hiszek. De ki akarna egy intézményben élni? A házasság nem is intézmény, hanem életszövetség. A fogyasztói társadalom azt tanítja, ha valami elromlik, semmi gond, lesz másik. Ez szembemegy azzal, hogy csak egy földi életünk van - és ez már az. Ezt kell jól élni. Téves szemlélet, hogy tisztességesebb a válás” – szólt a jelenségről a lelkész.
Gyakran hallani, hogy valaki úgy érzi, sokat változott az évek alatt, „elfejlődött” a másiktól. Tóth Mihály szerint, ha a párok már a jegyesség idején felkészülnek a közös életre, a kihívásokat okozó élethelyzetekre, könnyebben lesznek úrrá a nehézségeken. Arra ugyanis sokan nem gondolnak a frigy megkötésekor, hogy minden ember folyamatosan változik és ehhez mindkét félnek idomulnia kell.
„A házasság alapélménye a mély értelmi, érzelmi, spirituális kapcsolódás, ez az erős alap. Azon kell dolgoznunk, hogy hogyan tud ez tartós maradni” – emelte ki.
A Valentin-nap környéki napok - idén február 9. és 16. között - a Házasság Hete országos programsorozat ideje, amikor reflektorfénybe kerül a házasság és a család fontossága, s az a kérdés, hogyan lehet folyamatosan megújítani a házaspárok kapcsolatát. Az örvendetes cél ugyanis az lenne, ha a házasság nem felbomlana, hanem mindig megújulva tovább folytatódna. Ezt erősítheti, hogy az ember természeténél fogva társas lény, egyedül nem találja a helyét a világban. Ha nincs, akivel megélje emberi voltát és a mindennapokat, tehát kapcsolódási pont nélkül önmagát sem tudja értelmezni.
Az természetes, hogy minden kapcsolatban vannak nehézségek és mélypontok, de ha mindkét fél törekszik rá, hogy mindig felfedezze társában a hozzá illő társat, újra és újra megtapasztalja a házasság értelmét és megéli az ígéretnek a fontosságát, amelyet tett a boldogító igen kimondásakor, akkor túl lehet lépni a nehézségeken.
Ez azonban néha támogatás nélkül nem is megy. A lelkészhez nagyon sok olyan házaspár érkezik, akik mindössze egy-másfél éve kötöttek házasságot, de válságban érzik azt, bár olykor még az okát sem tudják. Ilyenkor a lelkész kérdéseket tesz fel nekik, feladatokat ad, melyekkel sikerül új vágányra, tartalmasabb mindennapokra terelni a zátonyra futott élethelyzetet.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
A magyar könnyűzene egyik meghatározó zenekara, az Ismerős Arcok, nagyszabású koncertre készül a Papp László Budapest Sportarénában. Az esemény, amely 2026. január 24-én 19 órakor veszi kezdetét, a zenekar eddigi legnagyobb fellépése lehet, amely során a közönség együtt énekelheti az elmúlt több mint két évtized legnépszerűbb dalait.
Zenéjük ötvözi a rockot, a bluest, a jazzt és a világzene elemeit, dalaik pedig gyakran hordoznak mélyebb társadalmi és érzelmi üzeneteket.
A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata várhatóan a „Nélküled” című dal előadása lesz. Az Ismerős Arcok legismertebb szerzeménye mára a nemzeti összetartozás egyik jelképe lett, és rendszeresen felcsendül sporteseményeken, nemzeti ünnepeken és különféle közösségi rendezvényeken. Az érzelmileg túlfűtött dal többször is megosztotta a közvéleményt, de népszerűsége töretlen.
Az együttes több mint két évtizedes pályafutása alatt számos szakmai elismerést kapott. Koncertjeik rendre telt házasak, és rajongótáboruk elkötelezett maradt az évek során.
A szervezők ígérete szerint a koncert egyedi vizuális és hangtechnikai megoldásokkal egészül ki, amely még emlékezetesebbé teszi az estét.
A koncertre a jegyek már elérhetők.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Pénz
Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly terhet rótt a magyar családokra.

- Részletek
- Írta: Kerületi Hírek
- Kategória: Budapest, te drága!
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint kétmillió nehéz helyzetben lévő vagy üldözött kereszténynek segített – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára hétfőn, amerikai hivatalos látogatása második napján a közösségi oldalán megosztott videójában.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Pályázat a Ludwig Múzeumban

- Részletek
- Írta: Kerületi Hírek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt lezárják – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Véget ért a 42. AGROmashEXPO és AgrárgépShow. A négy napos kiállításra több mint 40 ezren voltak kíváncsiak.
Szenvedhetnek az antidepresszánsokat szedők, mert az orvosok nem tudják, hogyan segítsenek rajtuk
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
Budapesten bemutatott nemzetközi kutatások szerint az antidepresszánsokat szedő embereknek gondot okoz a róluk való leszokás, mivel az orvosok nem tudják, hogyan kell azt helyesen végezni, és a súlyos elvonási tünetek miatt ez hónapokig vagy évekig is eltarthat. Az elvonási tüneteket ráadásul gyakran nem ismerik fel, vagy tévesen betegség tüneteinek kiújulásaként diagnosztizálják.
Milliók érintettek
Amikor az SSRI antidepresszánsok először megjelentek a piacon, úgy mutatták be őket, mint olyan gyógyszereket, amelyek megoldhatják az élet nehézségeit, és amelyekkel nem lesznek problémák. Valójában a gyártók számos olyan dokumentumot terjesztettek, amelyekben a gyógyszerektől való elvonási tüneteket „rövidnek és enyhének” írták le, és amelyek maguk a gyógyszergyártók által végzett vizsgálatokon alapultak, melyek olyan emberekre összpontosítottak, akik csak 8-12 hete szedték az antidepresszánsokat. Ennek eredményeként az évek során mind az orvosok, mind a lakosság abba a hitbe ringatta magát, hogy ezek a szerek nem okozhatnak súlyos és hosszan tartó elvonási tüneteket, ha abbahagyják a szedésüket.
Amire a korábbi kutatások nem fektettek hangsúlyt, az az, hogy minél hosszabb ideig használnak az emberek antidepresszánsokat, annál nehezebb abbahagyni a szedésüket, és annál súlyosabbak az elvonási tünetek.
Az idén Budapesten megrendezett Európai Pszichiátriai Kongresszuson bemutatott kutatások azt mutatják, hogy ezzel kapcsolatban komoly problémák merülnek fel, és az érintettek több mint felének okoz problémát az elvonás, ami Európában több millió embert érint.
Az antidepresszánsok maradandó változást okoznak a sejtek szerkezetében
Az antidepresszánsok használata változásokat okoz a szervezetben és annak azon képességében, hogy szabályozza a számos testi funkció irányítására szolgáló saját neurotranszmitterek (idegingerület-átvivő anyagok) rendszerét. A sejtszerkezetek e változásának eredménye az, hogy miután a felhasználó abbahagyta az antidepresszánsok szedését, elvonási tünetek jelenhetnek meg, amelyek hónapokkal vagy évekkel azután is fennmaradhatnak, hogy a szer kiürült a szervezetből. Az új kutatás megmagyarázza, hogy rengeteg felhasználó miért szenved ezektől éveken át.
Dr. Mark Horowitz, az angliai Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) szakértője és klinikai kutatója a pszichiátria területén, az idén április elején tartott Európai Pszichiátriai Kongresszuson átfogó kutatási eredményeket mutatott be, amelyek új megvilágításba helyezik a problémát.
„Amikor abbahagyják a szer szedését, mondjuk hónapokkal vagy évekkel azután, hogy a páciens egy stresszes időszakot követően elkezdte a kezelést, az antidepresszánst a máj és a vesék néhány nap vagy hét alatt lebontják. De ami nem változik meg néhány nap vagy hét alatt, az a posztszinaptikus szerotoninreceptorok és más, ennek hátterében álló rendszerek visszamaradó elváltozásai” – mondta el Dr. Horowitz.
Embereken végzett vizsgálatok szerint az idegrendszerben olyan változások következnek be, amelyek az antidepresszánsok abbahagyása után akár négy évig is megmaradnak.
„Más szóval, az idegrendszer most már kevésbé érzékeny a szerotoninra, de a szer eltávolítása után ismét normális szerotoninszintnek van kitéve. És összességében ez alacsony szerotonin szindrómának tekinthető” – pontosított.
Alkalmazkodás a szerhez
Az alapvető, gyakran figyelmen kívül hagyott probléma az, hogy az évekig tartó használat következtében a szervezet és az agy alkalmazkodott az antidepresszáns szerhez, és ez az állapot hosszabb ideig fennmarad, mint ameddig a szer kiürül a szervezetből, és ez okozza az elvonási tüneteket.
Dr. Mark Horowitz elmagyarázza, hogy miért tartanak tovább az elvonási tünetek néhány napnál vagy hétnél, miután a szer kikerült a szervezetből: „nem az az idő határozza meg a tünetek hosszát, amely alatt a gyógyszer távozik a szervezetből. Az
elvonási tünetek hosszára az ad magyarázatot, hogy az idegrendszer mennyi idő alatt tud újra alkalmazkodni a szer hiányához”.
Az antidepresszáns megvonási szindróma az adagok csökkentésekor vagy abbahagyásakor fellépő fiziológiai tünetek összessége. Ezek jelentkezhetnek pszichés vagy testi tünetekben, mivel ezek a szerek nagyon sok testi rendszerre hatnak. Azért lépnek fel, mert időbe telik, amíg a szer által az agyban okozott változások helyreállnak.
Dr. Mark Horowitz rámutatott, fontos megérteni, hogy az elvonási tünetekhez nem szükséges függőség, a szerekhez való alkalmazkodás is kiváltja azokat.
Mivel az SSRI (szelektív szerotonin visszavét-gátló) antidepresszánsok olyan idegrendszeri mechanizmusokra hatnak, amelyek nemcsak a hangulatot, hanem számos testi funkciót is befolyásolnak, a szerről való leállás az évekig tartó alkalmazkodás után így erőteljes hatásokat gyakorolhat a test működésére és az életminőségre nézve is.
A megvonás tünetei
Több tucatnyi lehetséges tünet jelentkezhet. Ezek közé tartozik a szédülés, álmatlanság, koncentrációzavar, fáradtság, fejfájás, remegés, szapora szívverés és rémálmok. Az elvonás akár érzelmi tüneteket is okozhat, mint a depressziós hangulat, ingerlékenység, szorongás és pánikrohamok.
„Tudjuk, hogy ezek az elvonás tünetei, és nem egyszerűen a visszaesésé (valaki alapbetegségének visszatérése), mivel ezeket olyan emberek vizsgálataiban is kimutatták, akik abbahagyták az antidepresszánsok szedését, és akiknek nem volt alapbetegségük” – mondta Dr. Mark Horowitz. Példaként említette azokat az embereket, akik fájdalomra, vagy menopauza miatt kapják ezeket a szereket, és az egészséges önkénteseket is.
Vannak más hatások is, többek között az öngyilkossági kísérletek számának növekedése az antidepresszánsok abbahagyását követő két hétben. Ez szintén az elvonási tünetek számlájára írható, mert a visszaesés túl gyors ahhoz, hogy megmagyarázza a tünetek ilyen mértékű növekedését. Dr. Mark Horowitz megjegyezte továbbá, hogy a vizsgálatok során azt is megállapították, hogy míg a válaszadók 30%-a volt öngyilkosságra hajlamos a gyógyszeres kezelés megkezdése előtt, addig 60%-uk az abbahagyás után vált öngyilkosságra hajlamossá, tehát ez azt jelenti, hogy az emberek 30%-a a megvonási tünetek miatt életében először tapasztalja meg az öngyilkossági késztetést.
Az antidepresszánsok megvonásának talán legzavaróbb tünete, amelyet gyakran elhanyagolnak, az úgynevezett akatízia. Az akatízia egy általában pszichoaktív szerek által okozott mozgászavar, amelyben az egyén rendszerint intenzív nyugtalanságérzetet tapasztal, amely gyakran arra készteti, hogy előre-hátra lépkedjen, és képtelen arra, hogy mozdulatlan maradjon; ez rettentően kellemetlen élményt jelenthet. Dr. Mark Horowitz megjegyezte, hogy ezt gyakran az antipszichotikumoknak való kitettség hosszú távú következményeként ismerik el, de az antidepresszánsok és a benzodiazepinek, valamint számos más pszichiátriai szer megvonása is okozhatja ezt az állapotot.
„Ez a legszörnyűbb megnyilvánulás, amit látok. Az emberek járkálnak, zaklatottak, rettegnek. Sokan közülük az öngyilkosságról beszélnek, mert ebben az állapotban képtelenség pihenni vagy megnyugodni, gyakran hetekig, néha még tovább” – mutatott rá Dr. Mark Horowitz.
És ez azért fontos, mert ezt az állapotot gyakran tévesen diagnosztizálják, amikor az embereket agitált depressziósként, mániásként jelentik be a sürgősségi osztályon, mert sok klinikus és mások sem ismerik azt a tényt, hogy az ilyen szerekről való leszokás akatíziát okozhat.
A megvonási tüneteket nem ismerik fel, vagy tévesen visszaesésként diagnosztizálják
Havonta több tízezer európai antidepresszáns-használó keres információt és tanácsot az amerikai társsegítő fórumokon arról, hogyan lehet leszokni a szerekről. Történeteik sok esetben nagyon hasonlóak.
Dr. Mark Horowitz kutatócsoportja összesen 1300 ilyen személyt kérdezett meg saját tapasztalataikról. Háromnegyedük azt mondta, hogy orvosuk tanácsai az antidepresszánsok abbahagyásával kapcsolatban nem voltak hasznosak.
A fő okok között szerepelt, hogy az orvosok túl gyors csökkentési ütemet javasoltak, illetve nem ismerték eléggé az elvonási tüneteket ahhoz, hogy bármilyen tanácsot adhassanak, vagy azt mondták a páciensnek, hogy az antidepresszánsok abbahagyása nem okoz elvonási tüneteket.
Dr. Mark Horowitz jelezte, az orvosok gyakran még mindig azt hiszik, hogy az antidepresszánsok elvonási tünetei „rövidek és enyhék”. Nem tudják továbbá, hogy az elvonási tünetek közé tartozik a szorongás, a depressziós hangulat és az álmatlanság.
„Könnyű összekeverni a depresszió vagy a szorongás kiúlulásával, különösen, ha a klinikusok fejében az van, hogy az elvonási tünetek rövidek és enyhék. Ha valaki súlyos, régóta fennálló tünetekre panaszkodik, nagyon nehéz az összefüggést felismerni” – tette hozzá Dr. Mark Horowitz.
Egy másik nyugtalanító tény, hogy az elvonási tünetek nem csak az antidepresszánsokhoz kapcsolódnak. „Ugyanez igaz az összes pszichiátriai szerről való leszokásra is. Gyakran a pszichiátriai szerek által az agyban előidézett változások hónapokig vagy évekig fennmaradhatnak a leállás után is, ezért az elvonási tünetek sokkal tovább tarthatnak, miután a szer kiürül a szervezetből” – mutatott rá Dr. Mark Horowitz.
- Ezért rettegnek az emberek az elmeegészségügytől
- „Ez volt életem legijesztőbb élménye…” – interjú a gyógyszerabbahagyási útmutató íróival
- 2024-ben tovább emelkednek a hazai bérek
- Még két hónap áll rendelkezésre a NAV szja-tervezet kiegészítésére
- Útmutató az igazán finom otthoni pizzához
- Imádták a paprikás csirkét a nemzetközii diplomáciai séf-dzsemborin
- Magyar séfért rajong Washington
- Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében
- 5 szakértői tipp a klímás fűtéshez
- C-Vitamin tippek
Blogajánló
- Felháborító: „inflációkövető” áremelések, stagnáló bérek
- Te is sokat iszol esténként?
- Milyen vezeték nélküli fülhallgatót válasszak? Egy kis útmutató
- Digitális állampolgárság: kihívások és aggályok
- Tippek másnaposság esetére
- Inflációkövető adózás: A magyar gazdaság újabb terhe vagy igazságtalan sarc?
- Miért nem fogják betiltani a TikTokot az USA-ban?
- Autópálya-matrica: kevesebb szolgáltatás ugyanolyan drágán
- Erkölcstelen mértékű adók?
- LIDL - egy bolt mélyrepülése
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.