Budapest, te drága!
Ezért rettegnek az emberek az elmeegészségügytől
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
Komoly traumákat okozhatnak a pszichiátriai kényszerbeszállítások és a kényszerített kezelések a pácienseknek, ami a gyógyulásukat is akadályozza – tárta fel egy friss kutatás. Magyarországon is sokan kerülnek akaratuk ellenére zárt osztályokra, a legutóbbi adatok szerint kölülbelül tizenötezren évente. Ők is hasonló élményekről számolnak be.
A BMC Psychiatry című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány a pszichiátriai osztályokon akaratuk ellenére kezelt emberek megrázó tapasztalatait mutatja be. A University College London munkatársa, a magyar származású Bartl Gergely által vezetett kutatás megkérdőjelezi a jelenlegi kényszerítő gyakorlatok emberségességét és hatékonyságát:
„Eredményeink azt sugallják, hogy a kényszerbeutalás és a kényszergyógykezelés tapasztalata túlnyomórészt negatív, időnként traumatikus élményt jelent a páciensek és a gondozók számára is, így nem mindig éri el a várt terápiás hasznot.”
A kutatók módszeresen áttekintették azokat az elmúlt öt évben készült kutatásokat, amelyek a kényszerített pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálták különböző országokban. Az eredmények elkeserítőek: sok páciens negatív és gyakran traumatikus tapasztalatokról számol be, amelyeket a rendszerszintű rasszizmus és diszkrimináció súlyosbít. A kutatók különböző szempontok alapján gyűjtötték össze a páciensek visszajelzéseit, íme ezek közül néhány:
- A szabadságtól való megfosztás a zárt osztályokon dühöt, zavarodottságot, félelmet, szorongást, neheztelést és védekező magatartástváltott ki az emberekből. Ezen pedig csak tovább rontott a rendőri intézkedés (olykor bilincsben viszik el a „beteget” saját otthonából) és a kórházi személyzet viselkedése. A zárt osztályokat gyakran nyomasztó, kaotikus, veszélyes környezetként írták le, a fogva tartást pedig olykor büntetésként, barbárságként élték meg.
- A kényszerített kezeléseket többnyire erőszakos élményként írták le. Elvesztették az irányítást saját sorsuk felett, ez pedig szorongást, félelmet, és olyan érzéseket okozott a pácienseknek, hogy megfosztották őket emberi méltóságuktól. Az elkülönítés dühöt, magányt és szégyenérzetet váltott ki, a fizikai korlátozás pedig (mint az ágyhoz kötözés) a fájdalom, a megaláztatás és a bántalmazás érzését okozta. A kényszerítések látványa a többi páciensben is félelmet keltett. Egyes eredmények egy ördögi kört is felvázoltak: a kényszerítés a páciensekben fokozott dühhöz és agresszióhoz vezet, amire viszont a személyzet jó eséllyel még több kényszerítéssel válaszolhat. Volt, aki leírta, hogy úgy érezte magát, mint egy ketrecbe zárt állat: „Tehát amikor bent vagy, akkor tényleg szörnyű, hogy az ajtó zárva van, és nem engednek ki. Engem hat-hét hétig nem engedtek ki, és úgy jártam fel-alá, mint egy tigris a ketrecben, és ezt szörnyűnek találtam…”
- Miután hazaengedték a pácienseket, sokan rosszabbul érezték magukat, mint a kórházi kezelés előtt. Az eredmények arra utalnak, hogy a fogva tartás okozta traumák hosszú ideig kísértik az embereket, és az eredeti tüneteket (pl. depresszió, stressz) még súlyosabbá tehetik. Számos páciensnek megromlott a kapcsolata az egészségügyi ellátórendszerrel és a családtagjaikkal is, mert attól rettegtek, hogy visszakerülnek a pszichiátriára.
„…ez a helyzet, rosszabbul érzed magad utána, mint előtte. Itt ülök, és sokkal depressziósabb és stresszesebb vagyok… és jobban ki vagyok borulva, mint előtte.” – írta egy korábbi páciens. - A gyógyszeres kényszerkezelés különösen nagy gondot okozott egyes pácienseknek, mivel esélyük sem volt rá, hogy elutasítsák azt. Ha mégis megpróbálták megtagadni, hogy bevegyék a tablettákat, büntetéssel fenyegették őket, és még több kényszerítésre, és még hosszabb elzárásra számíthattak. A pszichiátriai szerek mellékhatásai olykor rettentően kellemetlenek, a kényszerkezelés alatt álló páciens pedig teljesen ki van szolgáltatva a kezelőorvosok döntéseinek.
Magyarországon sem jobbak a tapasztalatok
A kényszerített pszichiátriai kezelések jelenleg Magyarországon is jogszerűnek számítanak, ha valakiről megállapítják, hogy közvetlen veszélyt jelent magára vagy a környezetére. Ez a megállapítás viszont rendkívül szubjektív – az „észlelő orvosnak” gyakorlatilag soha nem kell utólag megindokolnia, hogy mire alapozta a véleményét. Hazánkban is sok visszajelzést találhatunk azoktól, akiket akaratuk ellenére kezeltek pszichiátriákon.
Egy magyar szociológus nőt néhány évvel ezelőtt hat napon át tartottak fogva egy zárt osztályon, mert a Parkinson-kórra szedett tablettáiból véletlenül többet vett be az előírtnál. A hölgy egy igen erőteljes esettanulmányt írt a történtek után, melyben így a kényszerkezelésről: „A fogoly legalább tudja, meddig kell maradni, mikor szabadul, és innentől már nem kell egyebet tennie, mint visszaszámlálni. A zárt osztály, ebből a szemszögből rosszabb a börtönnél. Miután elhangzik az »ítélet«, kimondják »itt marad«, lehet, napok is eltelnek anélkül, hogy bárki egy szót szólna, vagy éppen ránézne a szerencsétlenre, ami persze csak fokozza a félelmeit.”
Egy Facebook hozzászóló pedig így nyilatkozott a zárt osztályon átélt tapasztalatairól: „Rettentően féltem azok után, hogy ezt megtehették velem. Mindig mosolyogtam, mindig »jól« voltam, csak hogy mielőbb szabaduljak. Nem kívánom senkinek. Nagyon nehéz volt kiheverni. SOHA többé nem fordulok »szakemberekhez«.”
A kényszerített pszichiátriai kezelések a világ legtöbb országában a mai napig elfogadottak, pedig a WHO és az ENSZ az elmúlt években folyamatosan azt sulykolja, hogy sértik az emberi jogokat, és a már ma is rendelkezésre álló, emberközpontúbb kezelési módokra kell cserélni azokat. Egy 2022-ben kiadott WHO jelentés például ezt írja a mentális egészségügyi ellátásról: „…túl gyakran fordul elő, hogy a mentális problémákkal élő emberek a világ legsúlyosabb emberi jogi visszaéléseit szenvedik el, méghozzá éppen az ellátásukért felelős egészségügyi szolgáltatók részéről.”
A fenti tanulmányban a kutatók célja az volt az eredmények bemutatásával, hogy mind a szakemberek, mind a döntéshozók számára egyértelművé tegye, hogy a mentális egészségügyi ellátást gyökeresen meg kell változtatni.
„Ez volt életem legijesztőbb élménye…” – interjú a gyógyszerabbahagyási útmutató íróival
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
Saját bőrükön tapasztalták meg az antidepresszánsok kemény elvonási tüneteit, ezért írtak egy könyvet a gyógyszerekről való leszokás pontos folyamatáról. A két szakember vérfagyasztó részleteket osztott meg saját élményeiről, melyek az útmutató megírására sarkallták őket. A könyv bárki számára hozzáférhető, Magyarországon mégsem alkalmazzák a benne rejlő tudást.
Összesen 55 különböző pszichiátriai szer leszoktatási útmutatóját tartalmazza a Maudsley Deprescribing Guidelines című kiadvány (gyógyszerelhagyási útmutató), melyet három év alatt írt meg két szerzője: David Taylor, a pszichofarmakológia professzora és Mark Horowitz, pszichiáter és kutató. A két szerző egy közel egyórás podcast interjúban mesélt a Mad In America nevű online magazinnak arról, hogyan élték meg saját maguk a pszichiátriai szerek elvonásával járó borzalmakat, melyek hatására végül ők maguk dolgozták ki a leszokási ütemterveket a könyvben szereplő több tucat antidepresszánstól, nyugtatótól és más hatóanyagoktól való megszabaduláshoz.
Mark Horowitz: „Antidepresszánsokat kezdtem szedni, szerencsétlen harmadéves orvostanhallgatóként, és több mint egy évtizeden át folytattam. Kíváncsi voltam, hogy az antidepresszánsok 10 év elteltével egyáltalán hatásosak-e, és nem okoznak-e negatív tüneteket. Folyton fáradt voltam, narkolepsziám volt (kóros aluszékonyság), koncentrációs és memóriazavarom, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon ez magának az antidepresszánsnak köszönhető-e. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok leszokni róla.
Elolvastam az összes szaklapot, és mindegyik ugyanazt mondta: az antidepresszánsok megvonási tünetei, amelyeket »abbahagyási hatásoknak« neveznek, enyhék és rövidek, és néhány hét alatt le lehet állni velük, nagyobb probléma nélkül. Felmentem az internetre, hogy megnézzem, mit mondanak az emberek, és más volt a helyzet. Néhányan hihetetlenül rosszul lettek, amikor abbahagyták az antidepresszánsokat, és ez hónapokig vagy évekig tartott.
Nem tudtam, hogy kinek higgyek. Hat tudományos fokozatom van. Megszoktam, hogy professzorokra hallgatok. Szóval a középutat választottam, és úgy döntöttem, hogy négy hónap alatt leállok a 10 mg Lexapróról. Négyszer megfeleztem az adagomat: a biológialaboromban lévő berendezéssel folyadékká alakítottam, és minden hónapban a felével csökkentettem, így a negyedére, nyolcadára és tizenhatodára is. Azt hittem, hogy átkozottul óvatos vagyok.
Az 1 mg-os adagnál viszont teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Elkezdtem alvászavarokkal küzdeni. Reggelente teljes rémülettel ébredtem, mintha egy vadállat üldözött volna. Ez egész nap tartott, órákon át. Addig futottam, amíg a lábam vérezni nem kezdett, mert ez adott egy kis megkönnyebbülést. Szédültem, és a körülöttem lévő dolgok álomszerűnek tűntek. Ez így ment hétről hétre. Úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és lassan visszaálltam a gyógyszerekre. Néhány hét alatt a dolgok normalizálódtak.
Ez volt életem legijesztőbb élménye, és semmiben sem hasonlított azokra a problémákra, amelyek miatt egyáltalán a tablettákhoz nyúltam. Abban az időben a Nemzeti Pszichózis Egységnél dolgoztam. Beszéltem néhány tudóssal, és felfedeztem ezt a tanulmányt, amely kimutatta, hogy a nagyon kis gyógyszeradagoknak nagyon nagy hatásai lehetnek, és ezért lehet, hogy a végén nagyon óvatosan kell csökkenteni, az utolsó pár milligrammról a legnehezebb leszokni.
Sok pszichiáter kinevetett, és azt mondta: »Ezek homeopátiás adagok. Hogy lehetnek gondjaid?« De amikor elmentem beszélni David Taylorral, ő azonnal azt mondta: »Ez a tömeghatás törvénye. Amikor nincs sok hatóanyag a szervezetben, minden milligrammnyi szer nagyon nagy hatással van.«”
David Taylor: „A 20-as éveimben többféle antidepresszánssal kezeltek, de nem sok sikerrel. A 30-as éveimben Effexort (venlafaxin) kezdtem szedni. Miután stabilizálodtam ezen, észrevettem, hogy elvonási tüneteim lesznek, mielőtt a következő adagom esedékessé válna. Elég furcsa módon 21 óránként egyszer vettem be a tablettát. Ezt kellett tennem, hogy elkerüljem az elvonási tünetek megjelenését, amelyek 21 óra után, óramű pontossággal jelentkeztek.
Elkezdtem egyensúlyvesztést, szédülést, enyhe szorongást érezni, és mindezek a dolgok rosszabbodtak, ha nem vettem be a következő venlafaxin adagot. Történetesen a venlafaxin nem igazán segített rajtam, ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom a szedését. Mindent tudtam az antidepresszánsok abbahagyásáról, és lassan csináltam, és tudtam, hogy milyen tünetek jelentkezhetnek. Ami azonban megdöbbentett, az a tünetek súlyossága volt. Annak ellenére, hogy tudtam, mi fog következni, és ismertem a szavakat, amelyekkel leírhatom a dolgokat, amelyeket tapasztalni fogok, a megtapasztalásuk mégis merőben más volt.
Azt írják, hogy „influenzaszerű tünetek”, de valójában úgy érzed, mintha igazán súlyos influenzád lenne. Ez már önmagában sem valami szívderítő, de aztán írnak még szédülésről, szorongásról, ingerlékenységről, hangulatváltozásról, alvászavarról és élénk álmokról. Nekem mindezek megvoltak, és mindegyikről olvastam, és mindegyik lehetett volna enyhe vagy közepes mértékű, de együttesen, egy időben szörnyűek voltak. És ilyen borzalmas volt az egész, több héten keresztül.”
A szakértők azt is kifejtették, mi okozza jellemzően a megvonási tüneteket azoknál, akik túl gyorsan akarnak megszabadulni a szerektől.
David Taylor: „A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy a gyógyszeradag és a gyógyszer hatása közötti kapcsolat egyenesen arányos. Például azt gondolhatja, hogy ha 100%-os hatást szeretne elérni a gyógyszerrel, akkor a maximális adagot veszi be, és ha a hatás 50%-át szeretné elérni, akkor a maximális adag felét veszi be. De ez nem így van. Az összefüggés nem egy egyenes vonal, amely balról, lentről jobbra, felfelé halad. A kapcsolatot leíró grafikon inkább egy boltív egyik oldalára hasonlít. Elég meredek, amikor a talaj közelében van, és a tetején átkanyarodik, amíg vízszintes nem lesz. Ahogy növeljük a dózist a nullától a nagyon kevésig, meglehetősen nagy farmakológiai hatást érünk el, és amikor a nagyon kevésről egy egészen kicsit megemeljük, ez masszívan megnő.”
Az útmutató kiadványban mind az 55 pszichiátriai szerhez három különböző leszokási ütemterv található, hogy minél testre szabhatóbb legyen az emberek számára. Emellett viszont David Taylor azt mondja: „Alapvető elv, hogy a folyamatot a betegnek kell irányítania, nem pedig az orvosnak kell diktálnia. A beteg az, aki az elvonást megtapasztalja. Az adagok csökkentését a beteg tapasztalataihoz kell igazítani.”
Magyarországon nagyságrendileg háromszázezer ember szed antidepresszánsokat, és szintén több százezren más pszichiátriai szereket. Amikor azonban arra kerül sor, hogy abba szeretnék hagyni a szerek szedését, többnyire hazánkban is ugyanúgy magukra vannak utalva, mint ahogy Taylor és Horowitz volt annak idején. Akár a szerek hatástalansága, akár a kínzó mellékhatások miatt akarják abbahagyni a szedésüket, alapvető emberi jog, hogy megfelelő segítséget kapjanak hozzá az egészségügyi rendszertől. Mivel az útmutató immár bárki számára elérhető, talán nem túlzás azt remélni, hogy a magyar pácienseknek sem kell életük végéig olyan szereket szedniük, amelyek nem segítenek rajtuk, vagy szenvedést okoznak nekik.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A recesszióból való kilábalással egyidőben növekedni fog a munkaerő iránt kereslet, így várhatóan a foglalkoztatás 2024-ben enyhén bővülhet majd.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Már elérhetővé váltak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket idén is a magánszemélyeknek kell kiegészíteni, ha olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel rendelkeznek, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő a pünkösdi ünnepnap miatt május 21-re tolódott, sokaknak célszerű ennél jóval korábban elkezdeni a kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok, információk összegyűjtését – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary. Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak, ahogy az ingatlant-bérbeadók és a külföldről jövedelemmel rendelkezők sem kerülhetik el a kitöltéssel járó adminisztrációt. Amennyiben az adóból a magánszemélynek visszajár, célszerű mielőbb felülvizsgálni a tervezetben foglaltakat, ugyanis az adóhatóság a tervezet módosításának benyújtását követő 30 napon belül teljesíti a kiutalást. Több időt igényel az adóbevallás elkészítése, ha a magánszemély külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben is részesül. Különös figyelmet érdemel ebben a bevallási időszakban a külföldi kamatjövedelmek utáni 13 %-os szociális hozzájárulási adó kiszámítása, mely csak a 2023. július 1-jét követően kötött ügyletekből realizált jövedelmek után terheli a magánszemélyt, kivéve, ha a hozamot jövedelemként nem kell figyelembe venni. Ilyen pl. a magyar állampapír kamata.
A bevallás kétféleképpen módosítható 2024. május 21-ig:
1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy
2) a 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – papír alapú 23SZJA-nyomtatvány – beküldésével.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Kezdjük az alapokkal, vagyis a paradicsomszósszal!

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A több mint 170 nagykövetségnek helyet adó Washingtonban rendezték meg az idei Events DC Embassy Chef Challenge-t, amelyen a látogatók és a szakmai zsűri az Egyesült Államok nemzetközi nagyköveteinek szakácsai által készített autentikus italokat és ételeket kóstolhatták. Az eseményen 22 ország szakácsa volt jelen. Szabó Balázs paprikás csirkével és nokedlivel, valamint túrós pogácsával és zserbóval varázsolta el az amerikaiak ízlelőbimbóit. „Itt a látogatók megkóstolhatják az Egyesült Államok nemzetközi nagyköveteinek szakácsai által - így az általam is - készített ételeket és italokat. Mindannyian az országunkra leginkább jellemzőbb ételeket vittük, mi a magyar standon a paprikás csirkét nokedlivel, a túrós pogácsát kínáltuk, desszertnek zserbóval. Kis ország lévén szerintem szép teljesítmény, hogy a sokak által indiai „butter chicken currynek” gondolt ételünkből több mint ötszáz adag elfogyott. Ugyanígy járt a kis kockákra vágott zserbó szelet is.” - mondta el Szabó Balázs séf, aki azt is elárulta, hogy speciálisan erre az alkalomre egy különleges borral is készültek látogatóknak.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Tokió, Helsinki és Brüsszel után 2021 óta a Washingtoni Magyar Nagykövetségen dolgozik Szabó Balázs, akinek a fogásaiért megőrülnek az amerikaiak.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart az 50 évnél idősebb korosztály, és 10 százalék körüli azok aránya, akik voltak már online csalás vagy támadás áldozatai, derült ki egy friss kutatásból. Csalás észlelése esetén kiemelkedő azok aránya, akik rendőrséghez fordulnának, de az informális segítségkérés és a szolgáltató felkeresése is jellemző.
- Milyen eszközöket használ az 50-79 éves magyar népesség internetezésre? - Szokták-e karbantartani eszközeiket? - Mióta interneteznek? - Mik a jellemző online tevékenységeik? - És egyáltalán biztonságban érzik-e magukat online? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ legfrissebb kutatásában a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A 800 fő bevonásával készült reprezentatív kutatás rámutatott, hogy a magyarországi 50-79 évesek többsége ma már jellemzően napi szintű – átlagosan napi körülbelül 2 órás, de nem folyamatos – internethasználó, mégis sokan digitálisan inkább éretlenek, bizalmatlanok és kevésbé tudatosak. Ismerik a támadási módokat, mégis sok az áldozat Az ártó szándékú hírlevéllel, hamis termékeladással, hamis nyereményjátékkal is tisztában vannak; ezek esetében a károsultak aránya is relatív magas (10% feletti). A felmérés alapján az SMS-ben kapott kártékony link szedi leggyakrabban áldozatait. Az online felmérés részletes eredményeit március 27-én szerdán az NMHH konferenciatermébe meghirdetett Adatvezérelt reggelicímű eseményen ismertetik majd az érdeklődőkkel. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az elmúlt napok mínuszaiban előfordulhatott, hogy otthonunk fűtési rendszere nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy komfortos meleget teremtsünk általa.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Fontos, hogy a téli időszakban is törekedjünk a kiegyensúlyozott, vegyes étrendre. Januárban és februárban a hideg kedvez a légúti betegségek megjelenésének, ezért a szervezet vitaminigénye megnőhet.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Rekordszámú házasságot kötöttek itthon a 2021-es és 2022-es évben, a házasságkötések száma több mint a duplájára nőtt az előző évekhez képest.
- Érték és Minőség Nagydíj Pályázat 2024.
- Rezsicsökkentés 10 évre, 3 nap alatt
- Nemzetközi díjat nyert a magyar kenyér
- Duplájára nőtt a felnőttpelenkák ára
- Váratlant lépett a Google: erre nagyon figyelj szolgáltatóként!
- Így cselekedjünk vészhelyzetben!
- Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok
- Országos faültetési programot indít a 10 millió Fa Alapítvány
- Magyar innováció a szélvédőtörés ellen
- Már nem a szülői ráhatás a legfontosabb
Blogajánló
- Felháborító: „inflációkövető” áremelések, stagnáló bérek
- Te is sokat iszol esténként?
- Milyen vezeték nélküli fülhallgatót válasszak? Egy kis útmutató
- Digitális állampolgárság: kihívások és aggályok
- Tippek másnaposság esetére
- Inflációkövető adózás: A magyar gazdaság újabb terhe vagy igazságtalan sarc?
- Miért nem fogják betiltani a TikTokot az USA-ban?
- Autópálya-matrica: kevesebb szolgáltatás ugyanolyan drágán
- Erkölcstelen mértékű adók?
- LIDL - egy bolt mélyrepülése
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.