Hatékony házastársi problémamegoldás, avagy a házastársi kommunikáció két szintje.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a legintimebb szeretetkapcsolatban is eluralkodik néha a békétlenség. Két ember két külön személyiséggel, akarattal, gondolkodásmóddal, különböző hátérrel, véleménnyel rendelkezik, ami a mindennapi kisebb-nagyobb kérdésekben nehézségeket okoz. De mégis miken szoktak vitázni a párok? A témáról Vincze Alexandra pszichológus osztotta meg gondolatait.
– Csak azokban a házasságokban nincsenek nézeteltérések, ahol a felek élettere nagyon távol van egymástól, vagy ahol az egyikük teljes mértékben alárendeli magát a másik akaratának.
Több előadó témák szerinti felosztásban tanít a házasságról. Ilyen téma például a leválás a szülőkről, az anyós-após kérdés, a szexualitás, a gyerekek érkezése, gyereknevelés, a munka és a család egyensúlya, pénzkezelés stb. Ezeket megbeszélve és ezekben konszenzusra jutva lehet megerősíteni egy kapcsolatot.
Én egy másik szempontból vizsgálnám a konfliktushelyzeteket. Itt minden esetben előkerül a „méricskélés”. Hogy néhány tipikus példát említsek: Ki hányszor olvasott mesét a gyerekeknek, vitte ki a szemetet, pakolt be a mosogatógépbe. Vagy hogyan kell teregetni, porszívózni, letörölni a konyhapultot, autót vezetni. Nem eleget, túl keveset dolgozol, keresel, járunk el otthonról, segítesz a házimunkában, a gyerekek körül. Vagy sohasem megyünk nyaralni, nem mosogatsz el, nem tanulsz a gyerekekkel, mindig csak dolgozol, a focit nézed, a laptopot bújod, a barátnőiddel csetelsz. Bezzeg (itt másokhoz mérünk) Józsi mennyit segít otthon, minden héten visz virágot a feleségének, Kati meg minden este meleg vacsorával várja a férjét, és hogy le tudott fogyni a gyerekek után. És még sorolhatnám.
Böszörményi-Nagy Iván magyar származású amerikai családterapeuta szerint van egy láthatatlan főkönyv a családban, ami alapján mindenki igyekszik nagyjából ugyanannyit beletenni, mint amennyit kivesz belőle. Ha ez a főkönyv már nem láthatatlan, akkor gondok vannak a házassággal, valami hiány érződik.
Ezeket a problémákat valószínűleg nem lehet méricskéléssel megoldani.
Hiába vezetjük egy Excel-táblázatban, ki hányszor olvasott mesét a gyerekeknek. Sosem lehet precízen igazságot tenni. Kígyót-békát kiáltunk a másikra, legtöbbször nem oldunk meg semmit, viszont komoly sebeket okozunk a másiknak közben.
Azért sem lehet ezeket a vitákat békességgel lezárni, mert a viták mögött más, ki nem mondott problémák is húzódnak. Sue Johnson amerikai párterapeuta szerint a kommunikációnak van egy információs és egy kapcsolati szintje. A kapcsolati kérdéseket nem lehet az információs szinten megoldani. Az emberek közötti kommunikációban pedig majdnem mindig vannak érzelmi kérdések is. A tények szintjén való vitatkozás egy idő után eltávolít minket egymástól, az egyik vagy másik fél vagy védekezik, visszatámad vagy kilép a helyzetből. És még távolabb érezzük magunkat a másiktól, mint a vita elején.
Ha a tények mögött mindig vannak érzések, szükségletek vagy hiányok, akkor miért nem azokról beszélünk?
Nehezen nyílunk meg egymás előtt, nehezen engedjük be a másikat az érzéseink világába. Talán mert mi magunk sem ismerjük jól ezt a világot. Gyermekkorunkban nem volt téma, a szüleink sem beszéltek az érzéseikről. Nem beszéljük az érzések nyelvét, nem tudatosítjuk, mi megy végbe bennünk, és nem tudjuk kifejezni, megnevezni sem. Csak azt érezzük, hogy valami nagyon nem jó, valami megbántottság, feszültség van bennünk. És a feszültség veszekedés formájában jön ki.
Az érzelmek nyelvét, az érzelmi intelligenciát a nyelvtanuláshoz szoktam hasonlítani. Nekem van egy angolnyelvtanári diplomám is, de 14 éves koromig egy árva szót nem beszéltem angolul. Nem olyan családban nőttem fel, ahol használtuk volna az angolt, nem néztem angol nyelvű adókat... Az érzelmek nyelve is ilyen. Ott van a mindennapjainkban, de nincsenek rá szavaink, mert a szüleink sem beszéltek a saját érzéseikről, nem nevezték meg a mieinket sem, az iskolai tananyagot is lehetett enélkül teljesíteni, és csak később a baráti, munkahelyi és párkapcsolatoknál lép fel a hiánya. Viszont az érzelmek nyelve is tanulható. A teljes analfabetizmustól (alexitímia) a folyékony érzelemkifejezésig, empátiáig. Van, akinek könnyebben megy, van, akinek nehezebben.
Az is lehet, hogy túl kockázatos lenne beszélni az érzésekről, hiszen már rég nincs köztünk érzelmi intimitás vagy intimitás egyáltalán, nem töltünk együtt időt. Ha ez a helyzet, ezen gyorsan változtatni kell, időt kell szakítani a randizásra, egymás megismerésére, mert a szerelem az ismeretből táplálkozik. A másik személyisége feneketlen kút, mindig van mit megismerni belőle.
A kapcsolati nehézségeinket alapvetően tehát inkább érzelmi szinten lenne érdemes megközelíteni.
Az információs szint alatt van egy rejtett szint, de nem kell feltétlenül rejtve maradnia ezeknek az üzenetnek. Jézus is arra buzdít, hogy mondjuk ki, ami bennünk van, legyünk egyértelműek: „...a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Máté 5,37) Legyünk nyíltak, egyértelműek, mondjuk ki, ami bennünk van a mélyben.
Ha érzelmi szintre terelődik a kommunikáció, akkor is lesz változás, ha még rögtön nem is oldódnak meg a dolgok. Ha a feleknek sikerül ráhangolódniuk a másikra, és megérteniük a másik mélyebb motivációit, hajlamosabbak lesznek engedni, és valami eddig nem látott megoldás alakulhat ki, így aztán nem távolodnak, hanem közelednek egymáshoz.
Tehát elengedhetetlen, hogy legyenek nézeteltérések a kapcsolatokban, de nem mindegy, mennyire sebezzük meg egymást, és hogy tudjuk-e a konfliktusok által mélyíteni a kapcsolatunkat, és ezáltal közeledni egymáshoz.
(Cikkünk a Pesthidegkúti Református Gyülekezetben a „Hatékony házastársi konfliktuskezelés” címmel, február 13-án tartott előadás és beszélgetés alapján született.)
