A koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Volánbusz rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain, egyebek között változnak a felszállási és csomagkezelési szabályok.

A tájékoztatás szerint az országos, elővárosi és regionális forgalomban közlekedő járatokon a bérletesek a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az első ajtón csak azok szállhatnak fel, akiknek menetjegyet kell váltaniuk. A csomagkezelési rend is változik - közölte a Volánbusz. A járművezető nyitja és zárja a csomagteret, de a csomag be- és kivételét az utasok maguk végzik.

A budapesti Népliget autóbusz-pályaudvaron működő Utazási Centrum kivételével az autóbusz-állomásokon működő menetrendi információs pontok zárva tartanak, telefonon ugyanakkor továbbra is minden információs pont elérhető, a helyszínen az utastájékoztatás más formái - például a kiírás - továbbra is élnek. A pénztárakban és járatokon a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják, a diákigazolvány-helyettesítő igazolást eredeti aláírás és pecsét nélkül is érvényesnek tekintik - tájékoztatott a Volánbusz. Fokozottan takarítják az állomásokat és a járműveket, az autóbuszokon vírusölő szerrel tisztítják a padlót és a kapaszkodókat, folyamatosan kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat és tisztálkodóhelyiségeket.

A buszvezetőkre a járművek gyakori takarításával, vírusölő szerrel való gyakori kézmosással segítenek minimalizálni a fertőzésveszélyt. A Volánbusz arra kér mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen személyes higiéniájára, gyakori kézmosással, zsebkendő használatával igyekezzen megállítani a vírus terjedését, és csak akkor használja a Volánbusz járatait, ha nem áll fenn nála koronavírus-fertőzés gyanúja. Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre változatlan. A társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a volanbusz.hu/koronavirus oldalon tájékoztatják az utasokat az aktuális információkról - közölte a Volánbusz.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.