Meghalt 165, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5323 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte kedden a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 003 414 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 777 331-en a második, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

    A kormányzati portálon azt írták: 966 167-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 336 ember, a gyógyultak száma 827 237-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 106 594.
    Kórházban 5811 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen.
    Hatósági házi karanténban 41 353-an vannak, a mintavételek száma 7 876 457.
    Kiemelték: az ország a járvány negyedik hullámának felszálló ágában van, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy mielőbb oltassák be magukat. A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy mindenkinek, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, ajánlott a megerősítő harmadik oltás.
    Emlékeztettek: a járvány negyedik hullámának megfékezéséért és az átoltottság növeléséért november 22-28. között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon; azon a héten az oltatlanok akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is mehetnek oltásra. Ebben az esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják megkapni - tették hozzá.
    Felidézték, hogy ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton.
    Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ebben az esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást - írták.
    Közölték azt is, a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és azt már meg is kapta, aki még nem, továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező foglalhat időpontot az oltásra - az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.
    Az újonnan fertőzötteket arra emlékeztették, hogy a Favipiravir továbbra is nagyban segíti az otthoni gyógyulást. A gyógyszer a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést. A Favipiravirt a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, és ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban - olvasható a közleményben.
    Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (170 307) és Pest megyében (132 805) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (59 589), Hajdú-Bihar (51 836) és Győr-Moson-Sopron megye (49 785). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 19 984 fertőzöttel.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.