Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a járvány miatt szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket.

Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is.

Idén a kormány végleg megszabadítja a vállalkozókat az egyik legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől: a feltöltési kötelezettségtől. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig semmilyen adóelőleg-kiegészítési kötelezettség nem terheli a cégeket, a helyi iparűzési adóban is mentesülnek ettől a tehertől. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal, és már a decemberi hajtást sem terheli többé ez az adminisztrációs kötelezettség.

A vállalkozók ezen túl további adóügyi könnyítéssel is számolhatnak. Így például az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják. E mellett mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az ekáerben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

Az Európai Unióban a magyar közteherviselési rendszer kéri el az egyik legkisebb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez. De az nem fair, hogy a társadalombiztosítási kockázatközösség fizető tagjai finanszírozzák a nem fizetők ellátásait is. Ezért fogadta el tavaly év végén a Parlament az egészségügyi járulékok megfizetését igazságosabbá tevő szabályozást. Most a kormány számos, a rendszert és az adózókat is segítő módosítást javasol. Egyrészt megduplázta a magánszemélyek számára nyitva álló időt, amíg a jogosultság rendezhető, hiszen a javaslat szerint a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a fizetési kötelezettségük rendezésére. Másrészt senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme. Harmadrészt a kormány adómentességgel támogatja, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ez ugyanis a magánszemély szja-mentes jövedelme lesz. Negyedrészt az adóhivatalnak újabb szempont alapján is górcső alá kell vennie a magánszemély méltányossági kérelmét, és ha  a hatóság szerint fennállhat a szociális rászorultság, akkor erről a járási hivatalt tájékoztatnia kell. A fizetési nehézséggel küzdőknek ez az új intézkedés nagy segítség lehet. Az érintettek válláról nemcsak az anyagi, hanem az adminisztrációs terhet is leveszi, ugyanis a szociálisan rászorultaknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást, épp úgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.

A magyar családokat és az egész lakosság egészségét védi az, hogy ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni. A készpénzen ugyanis – a WHO vizsgálata szerint - a koronavírus akár kilenc napig is életképes maradhat. Az intézkedés a mintegy 60 ezer vállalkozásnak sem jelentene plusz terhet, hisz a kötelezettségnek nemcsak POS terminállal, hanem az azonnali utalás biztosításával is eleget tehet.

A koronavírus-járvány mutatott rá arra is, hogy érdemes az államháztartási szabályozást is gyorsabbá, átláthatóbbá és rugalmasabbá tenni, ezért az egyes költségvetési fejezeteken belül - 

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.