Fényes kerámiadarabkát talált egy kislány a bombázások omladékai között a második világháború utáni romeltakarítások idején. A törékeny emléket évtizedekig őrizgette, mígnem a lelet napjainkban kulcsfontosságúvá vált a Budavári Palota Szent István-termének újjáépítésekor.
A történetet a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos mesélte el az Indexnek. Fodor Gergelyt a Vár megújításáról kérdeztük. A megújult Szent István-terem az ünnepi program egyik legvonzóbb látnivalója.Legutóbb az augusztus huszadikai ünnepi megemlékezések alkalmával esett szó a sajtóban a Budavári Palotanegyed megújulásáról, azon belül is az újjászületett, a hónap végéig ingyen látogatható Szent István-teremről. Amikor látta, hogy kígyózó sorokban állnak az érdeklődők, hogy bejussanak, mi járt a fejében?
Első gondolatom az volt, hogy érdemes folytatnunk a megkezdett munkát a Nemzeti Hauszmann Program keretében, sőt kötelességünk, hiszen a hatalmas érdeklődés egyértelműen bizonyította, hogy kíváncsiak az emberek az újjáépített Budavári Palotára. Ezrek álltak sorban órákig, hogy megnézhessék a termet, sokan jöttek a határainkon túlról, sőt a világ messzi tájairól is érkeztek már látogatók. Egészen megható jeleneteknek is tanúi lehettünk a Szent István-teremben: megtörtént például, hogy a vezetett séta végén a tárlatvezetőnk a látogatókkal együtt sírva fakadt a közösen átélt pozitív élmény hatására.
Milyen előkészületek kellettek ahhoz, hogy a Szent István-termet, ezt a háborúban szétbombázott, a földdel egyenlővé tett teret újraalkossák?
Minden történelmi tér rekonstruálása a tudományos dokumentáció elkészítésével indul, hiszen az újjáépítésekor célkitűzésünk a korhű állapot visszaállítása volt. Annak pedig, hogy éppen a Szent István-teremmel kezdtünk, az az oka, hogy ez a legjobban dokumentált terem, sőt néhány regényes fordulatnak köszönhetően több korabeli tárgy részlete fennmaradt az utókornak az eredeti helyiségből. Egy kislánynak hála például volt egy olyan kandallódarabkánk, amely kulcsszerepet játszott a teljes Zsolnay-kandalló újjáépítésében. Az édesapja a háború után a várbeli romeltakarításon dolgozott, és amikor a lánya meglátott egy csillogó kerámiadarabkát, kikönyörögte, hogy hazavihesse. Évtizedeken át őrizte, végül a Budapesti Történeti Múzeumnak adományozta. De a terem falikárpitjának is különös múltja van, ugyanis a történelmi viszontagságok dacára előkerült a századfordulós szövetből egy darab, amely valószínűsíthetően a túlgyártásból maradhatott vissza, és amit az egykori szövőgyár alkalmazottja adományozott a hetvenes években az Iparművészeti Múzeumnak.
Forrás: index.hu
